"Ebéd? Viccelsz? Csak a pancserok ebédelnek."
Gordron Gekkó (Michael Douglas) neve hallatán az ambíciózus pénzemberek mind maguk alá csinálnak, hisz a tőzsde nagykirálya az öreg, mindig nagyot kaszál, sosem veszít. És hát persze, nagy kedvvel bújik ki a szabályok alól. A tetejébe még csúnya is, meg ráncos. kapzsi és ravasz. Nem túl szimpatikus, mi? Nem úgy, mint Bud Fox, (Charlie Sheen) a fiatal, jóképű, naív de éles eszű tőzsdeügynök, aki kitartásának köszönhetően megfogja az Isten, pontosabban Gekko lábát. Majd ahogy a pénzügyek fellegvárában egyre magasabbra jut, úgy süllyed el a korrupcióban. Moralitás, becsület. Emberi értékek, amik úgy látszik anélkül vesznek el a törtető rohanásban, hogy az észrevennénk (a plakát szlogenje is találó: "Every dream has a price."). Bud is csak az utolsó utáni pillanatban eszmél rá, hogy amit tesz, káros, s mivel igen lelkiismeretes, nem vigasztalja a cserébe nyert nagy dohány sem. A film végén persze mindenki megkapja a magáét, szóval ne legyetek kapzsik, mert rács mögé kerültök, mindig bízzatok a családotokban, de sose bízzatok a nőkben. Morális mese lezárva, majdnem happy end.
Csakhogy ez így bármennyire is szépen hangzik, a nézőben nem az idilli végkifejlet marad meg, hanem a Buddal tökéletes kontrasztban álló Gekko karaktere. Az ember inkább rá akar hasonlítani, hisz határozott, sérthetetlen, gazdag, ezek pedig azonosulási pontot adnak. Mindehhez hangzatos elveket is kreált, mint hogy „a kapzsiság jó”, „a szerelem egy mítosz”, amiket mi magunk is akármikor elővehetünk, amikor épp cinizmusunknak akarunk hangot adni. És sajnos azt sem mondhatjuk, hogy nincs igaza.
Hogy ki, miként értékeli a szereplőket, az személyiség függő. Ahogy a fent említett idézet is tökéletesen leírja, a Gekkóhoz hasonló emberek olyan indivídumok, akiket nem hat meg mások véleménye, és szentül hiszik, hogy saját döntéseik a jó döntések. Így az ő szemükben Bud valószínűleg egy pancser marad, hisz börtönbe kell mennie, és csóró marad. De azért szúrja az oldalukat, hogy ez a pancser így keresztbe tudott tetnni…
De megmondom őszintén, az enyémet is szúrja. Stonenak ezúttal talán hagynia kellett volna a tanmesét, és akkor a Tőzsdecápák lenne a filmtörténelem egyik legkiábrándultabb filmje. Persze, meg kell hagyni, hogy így is képes elég borús képet festeni.
