Shameless US - Szégyentelenek (2011-)

szombat, április 21, 2012 Bejegyezte: Tom Wathe

Gallagherék.
 A szomszédok számára egy fogalom, ami egyenlő az isten csapásával. Egy alkoholista apuka, aki jobbára tesz a gyerekeire és inkább a padlón fetreng, semmint hogy munkát keressen vagy velük foglalkozzon, no meg a porontyok, akik önmagukat tartják el, különböző leleményes módon: hol egy teherautóból lopnak kaját, hol csalnak, néha pedig egy áltemetés és álesküvő is becsúszik a túlélés érdekében.
Gallagherék olyanok, mint egy hurrikán, ami mindent magába szippant, mégis csak szeretni lehet őket.



Az alaptörténet tehát nem túl szövevényes, a szereplők is lúzerek, azonban ez ne riasszon el senkit. Ugyanis a karakterek olyannyira kidolgozottak, hogy pusztán ez is elég lenne ahhoz, hogy a hátukon cipeljék el a sorozatot. A cselekmények pedig olyan szinten realisztikusak, és annyira magával ragadják az embert, hogy egyszerűen lehetetlen abbahagyni.
Ehhez természetesen elengedhetetlen a színészi játék.
 William H. Macy olyan, mintha már piásüveggel a kezében és cigivel a szájában született volna csövesként. Magán kívül nem érdekli senki és semmi, a gyerekeit pedig bármikor palira veszi, vagy meglopja. Nem túl erkölcsös tulajdonságok ezek, azonban annyira szórakoztató figura, hogy az ember valahogy mégis megkedveli minden negativitása ellenére. (Bár senki sem akarna ilyen apát, vagy ácsorogna mellette a buszon,  szagolná a soha ki nem mosott ruhákat és hallgatná a szövegelését.)

 A család pótanyukája és feje, Fiona (Emmy Rossum) a legidősebb nővér, aki bármit elkövet, hogy egyben tartsa a családot és próbál mindent megadni nekik, a maga módján. Ha kell, akkor ehhez a munkahelyéről lopkod el különböző dolgokat.
 Lip (Jeremy Allen White) afféle géniusz a családban: ha kell levizsgázik mindenki helyett és mindig tudja a választ  mindenre.
 Ian (Cameron Monaghan), aki katonai kiképzőre jár és látszólag keménykötésű fiú, valójában elég érzelmes és a saját  neméhez vonzódik.
 A kicsik csapatát Debbie, Karl és Liam alkotják.
Nem a család tagja, de hozzájuk verődnek még a szomszédok Kevin (Steve Howey) annak a helynek a pultosa, ahol Frank (William H. Macy) minden este tajték részegre issza magát, és Veronica (Shanola Hampton), Fiona barátnője, lelki támasza, valamint Steve (Justin Chatwin), Fiona barátja, a lányok kedvence, aki mindig menő kocsival furikázik és sohasem fogy el a pénze, ráadásul vicces is.
A történetet persze időnként felbukkanó karakterek színesítik, ettől pedig még életszagúbbá válik a történet.

 A karakterek tehát hús-vér emberek, olyanok akikkel nap, mint nap összefuthatunk, mégis egy teljesen groteszk család totálisan káoszba süllyedő életét élhetjük át. Így megvan a két véglet: szórakozás és egy csipetnyi dráma.
 Ez a sorozat ettől fantasztikus és talán a magyarokat is ezért foghatja meg: hiába szegények, hiába szereti jobban apuka a whiskey-t és ismeri jobban a pultost, mint a saját gyerekét, hiába lépett le az anyuka, azért mégis meg tudnak élni, és tudják jól érezni magukat. Hülye emberek, egy még hülyébb világban.

Akik most úgy érzik, nem tudják mit nézzenek, azoknak bátran ajánlom ezt sorozatot, abbahagyhatatlan és totálisan addiktív!

(A műsort egyébként 18 éven felülieknek ajánlják, ami teljesen jogos, hiszen tele van mindenféle földi jóval: szexszel, drogokkal, káromkodással amit kendőzetlenül be is mutatnak.)

Szinkronos előzetes:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...